Viharkárok, széltörések

Viharkárok, széltörések

 
2022. július 05.

A klímaváltozás hatása a nagy földi légkörzésekre

A klímaváltozás kétféleképpen hat a nagy földi légkörzésekre. Egyrészt képes leállítani, elirányítani őket, ami főként a nagy vízfelületek eltérő intenzitású felmelegedéséből adódik – másrészt azonban jóval gyakoribb módon az intenzitásukat rendkívüli mértékben emeli meg.

 

Eddig ismeretlen viharok

A magyarországi szélerősség rekordot 2010-ben állította be egy vihar a Bakonyban, Kab-hegyen, ahol 172 km/h-át ért el egy széllökés. Az ország épületeire, magas fáira eddig 120 km/h-ás, a német szabványnak megfelelő érték volt kiszámítva, mint az elképzelhető legmagasabb szélterhelés. Azonban az utóbbi években már nem ritkák a 130-140 km/h-át meghaladó értékek a Kárpát-medencében.

 

A viharkárok kialakulásának tipikus példái

A viharkárok mind az épített, emberi környezetben, mind a szabad természetben sokféleképpen kifejthetik romboló hatásukat. A szántóföldi növények, vetések éppúgy tönkre mehetnek, mint a települési zöldterületek fái, vagy az erdőállományok. A széltörések hatására öreg erdő állományaink sorra tűnnek el, és a megváltozott körülmények közt már ki sem igen alakulhatnak újra.

 

A települések első védvonala

A lakott környezet szélnek való kitettségét leghatékonyabban a szél megtörésével, a környező területek erdősávokkal, fasorokkal, erdőfoltokkal való beültetésével csökkenthetjük. Így nem csak a belterületi fák, de az épületek viharkárai is megelőzhetők. Az épületeknél a lehetséges sérülések első pontja a tetőszerkezet, de az árnyékoló rendszerek, kerítések, palánkok, óriásplakátok megerősítése is fontos lépés.

 

Növényeink felmérése

A későbbi károk és balesetek megelőzése szempontjából fontos, hogy pontos képet kapjunk a települési zöld területek állapotáról, a kertekben, épületek mellett álló fákról. A rossz egészségi állapotú, korhadt részeket tartalmazó fák törékenyebbek, akárcsak a magányosan álló, a viharoknak jobban kitett példányok.

 

Alkalmazkodás a szélerősséghez

Az épületek szerkezetének megerősítésén túl a zöldterületek, kerti növények telepítésénél is sokat tehetünk a megnövekedett szélerősséghez való alkalmazkodásért. Kerülni kell a kiugró magasságú fajokat, törekedni kell a masszív, erős fájú állományok telepítésére, és a mozaikos szerkezetre, ami segít elkerülni a viharok frontális támadásait.

 

Mi lesz a szélkerekekkel?

A szélkerekek esetében egy beépített mechanizmus a túl magas szélerősség esetén lefékezi, vagy teljesen le is állítja az eszközt.



További tájékoztató anyagaink


Az intézmények felkészítése klímavédelmi intézkedésekkel

Az intézmények felkészítése klímavédelmi intézkedésekkel

Az intézmények felkészítése klímavédelmi intézkedésekkel Amikor a klímaváltozás elleni védekezés kapcsán azt mondjuk, hogy élehető környezetet szeretnénk biztosítani magunknak, a környezetvédelem cél

Tovább olvasom →


A klímaváltozás hatása a gondolkodásunkra

A klímaváltozás hatása a gondolkodásunkra

A klímaváltozás hatása a gondolkodásunkra Ahhoz, hogy a klímaváltozás erősödését megelőzzük, és a már bekövetkező változásokhoz megfelelően tudjunk alkalmazkodni, mindenek előtt a gondolkodásmódunkon

Tovább olvasom →


Milyen dolgokon változtathatunk a közösségen belül?

Milyen dolgokon változtathatunk a közösségen belül?

Helyi közösségünk feladatai a klímaváltozás ügyében Az ember sokkal könnyebben változtat megszokott dolgain, ha látja maga előtt a pozitív példát, a változásból adódó lehetőségeket és hasznot, valami

Tovább olvasom →


Mit tehetünk a ház körül a klímaváltozás hatásainak csökkentésére?

Mit tehetünk a ház körül a klímaváltozás hatásainak csökkentésére?

A klíma az udvarunkban is változni fog  Aki kertes házzal rendelkezik, az tapasztalhatja, hogy a megváltozott időjárási körülmények megkövetelik azt is, hogy a ház körül is felkészítsük kertünket és

Tovább olvasom →