Aszályok, szárazságok

A klímaváltozás kedvezőtlen hatásai

Az aszályok mindig is hazánk időjárási rendszerének részét képezték, éghajlatunk alapján attól függően, hogy az év melyik szakában honnan érkeznek az uralkodó hatások, könnyen kialakulhatnak hosszabb-rövidebb száraz időszakok. Jellemzően a nyár második felében gyakori az aszály, de az ősz közepi, a tél elején tapasztalható, valamint a kora tavaszi aszályok sem ritkák. A klíma átalakulása az időjárási szélsőségek érvényesülésével tovább fokozza az aszály kialakulásának valószínűségét.

Lehangoló statisztikák és jövőkép

Az 1901-től mért értékek alapján az aszályos időszakok átlagos hossza lassan, de egyértelműen növekszik. Az igazán súlyos, hőségnapokkal terhelt aszályos időszakok a 4-5 napos mikro szárazságokban is már kifejthetik hatásukat, de akár 40-80 napos csapadékmentes időszakok is előfordulnak területenként.

Az aszályok legérzékenyebb pontjai

Az aszályok évszaktól függően másként hatnak a természetes növénytakaróra, és főként eltérően a mezőgazdasági és erdészeti művelésre. Az őszi-téli csapadék hiánya az őszi vetésű terményeket, a tavaszi szárazságok a tavaszi gabonát sújtják leginkább, míg a nyári aszályok mindenféle termény termésátlagát leronthatják, vagy akár teljesen tönkre is tehetik.

A védekezés lehetőségei a mezőgazdaságban, kertekben, közparkokban

Elsődlegesen javasolt a talajok szerkezetének javítása, amely legkönnyebben és tartósan a szervesanyag-tartalom növelésével, azaz a szervestrágyák kijuttatásával érhető el. Ez a talaj vízmegkötő képességét nagyban befolyásolja, és számos áldásos hatása mellett a talajerő visszapótlásában is utolérhetetlenül hasznos. Fontos a megfelelő termesztett növényfajták megválasztása, az aszálynak leginkább kitett, rossz vízgazdálkodású területeken csak szárazságtűrő növényekkel érdemes próbálkozni. Ez leginkább a hagyományos, régi fajták újbóli használatba vételével érhető el, amelyek kevésbé voltak igényesek, mint a nemesített és hibrid változatok. Ugyanezt az elvet érdemes érvényesíteni a dísznövények esetében is kertjeinkben, parkjainkban; hozzátéve azt is, hogy nem csupán az őshonos, de a tájegységhez jobban alkalmazkodott, jellemző fajokat kell elsősorban ültetni. A szél és a nap szárító hatását a szántóföldek mezsgyéin és a települések határán is legjobban a fasorok, erdősávok képesek mérsékelni, kedvező mikroklímát kialakítva, és a párolgást csökkentve.

Miért nem az öntözés a jó megoldás?

Kézenfekvő megoldásnak tűnik a szárazságok idején a mesterséges öntözés, amely a termesztett növények vízpótlását célozza meg. Eseti döntésként, veszélyelhárításra valóban használható, ám hosszú távon rendkívül káros erre alapozni a mezőgazdaságot. Az öntözés ugyanis tartósan alkalmazva tönkreteszi a talaj szerkezetét, tömöríti az altalajt, a nagy kipárolgású időszakokban a kiszáradó talajban felfelé tartó kapillárisokat alakít ki. A talaj felszínén az ásványi sók feldúsulnak, szikesedés indul be. Nem utolsó sorban pedig, ha kutakból származik, kizsigereli felszín alatti vízkészleteinket, és borzasztóan költséges, megdrágítva a terményeket is.